Iskola a jövőnek

 

Több mint 300 iskolás korú gyermek él Újszentivánon

A 2024/25-ös tanévben újra nyit az Újszentiváni Általános Iskola! A feltételek adottak: van épület, tornacsarnok, támogatást nyújtó szervezetek. A régi felszerelések raktárban vannak, kevés beruházással beszerezhetőek, az újszerű feladatellátáshoz szükséges modern technikai eszközök is. Kisebb létszámú osztályokban, korszerű feltételek mellett az oktatás hatékonysága ideális. A fenntartó kérésére az újszentiváni önkormányzat 2023. szeptember 30-ig várja a tanító végzettséggel rendelkező pedagógus kollégák jelentkezését.

 Először 1898-ban került az akkori faluvezetés tervei közé, hogy Újszentivánnak önálló iskolája legyen. A lakosság súlyos anyagi helyzete azonban nem tette lehetővé ennek megépítését. Az örömteli eseményre, az iskola megnyitására, 1929-ben kerülhetett sor. Ekkor a tanköteles korú gyermekek száma 128 fő volt. Az Újszentiván története c. könyvben sok régi emlék fellelhető.

Fél évszázaddal később, az addig is folyamatosan működő iskolába, 1982-ben, mint kezdő tanító kerültem. Első osztályosokat tanítottam, akiket a kisdobos avatásuktól nyolcadik osztályig kísérhettem, olyan feladatokat ellátva, amit az akkori helyzet megkívánt. Abban az időben még orosz nyelvet is tanítottam, sőt olyan év is akadt, amikor délelőtt tanítottuk az egyik osztályt, majd délután a másikat, mert nem volt, aki a feladatokat ellássa.

Nagyon szép évek voltak. Igazi diákélet volt a faluban, amire jó visszaemlékezni, pedig a lakosság létszáma kevesebb volt, mint most.


 Az iskola közösséget teremt a településen

Mitől volt élet? Az iskolások tanítás után csapatokba verődve fociztak az udvaron, kerékpároztak, összegyűltek a szegényes kéthintás játszótéren. Ők később, a felnőtt éveikben is tartották, tartják a kapcsolatot. Az iskolások a falu közösségéhez tartoztak. Voltak nagy ünnepségek, ahol a diákok szerepelhettek. Lehetőség volt arra, hogy az óvoda, iskola közös programokat szervezzen. A szülők jobban ismerték egymást, szívesen kapcsolódtak be az iskola életébe.

Egész alsó tagozatra terjedő nagy kirándulásokat szerveztünk, több napos erdei iskolába vittük a tanulókat. 100-120 gyermekről és családjukról volt szó, akik igényelték a közösségi megmozdulásokat. Tornaünnepélyek, sportnapok, iskolai batyus bál, nagy farsangok követték egymást, ahol az iskola saját konyhájában készített otthoni ízek köszöntek vissza nagy lekváros bukták, fánkok formájában. A hagyományos Anyák napi ünnepségek mellett a felejthetetlen Apák napja rendezvényen minden osztály színdarabbal, igényes műsorszámmal lépett fel a gyerekek hozzátartozóinak és a faluban élők nagy örömére.

Az akkori tanítványokkal beszélgetve, akiknek gyermekeit most taníthatom, elmondják, mennyire jó lenne ezeket az élményeket átadni utódaiknak, milyen jó lenne, ha hasonló emlékeik lehetnének szülőfalujuk életéből.

Nem volt a falu olyan gazdag, mint most, nem voltak nagy adófizetők, nem jött Uniós támogatás, nem nyílt ki pályázati pénzcsap, mégis mindent elő lehetett teremteni, ami egy iskola működtetéséhez akkoriban szükséges volt.

Ahogy teltek az évek, lassanként a faluban tanuló gyereklétszám visszaesett, elindult az elvándorlás a városi iskolákba. Jött az összevonás, fenntartóváltás, majd végül az iskolánk megszüntetése követte ezeket.


 Egy falu szegényebb diákélet, iskola nélkül

Eredmény? Tolongó gyerekcsapatok a reggeli és délutáni buszokon, valamint iskolásaikkal az autós
csúcsforgalomban várakozó szülők. Utazással együtt napi nyolc kilenc óra távollét, 25-30 fős osztályokban terhelt kisgyerekek. Az ingázások miatt nem alakulnak ki korai baráti közösségek. A helyi rendezvényeket már csak az óvoda közössége próbálja színesíteni.

 Több éve megfogalmaztam, jó lenne, ha ismét lenne pezsgő diákélet, gyermekzsivaj falunkban. Dolgozni kellene azért, hogy újra legyen Újszentivánnak iskolája. Hiszem azt, hogy egy falu szegényebb diákélet, iskola nélkül. Emlékek, kötődések nélkül, előbb utóbb a fiatalok elfordulnak a falujuktól, valójában, aludni járnak csak haza.

Ezért javaslatot tettünk képviselőtársaimmal, hogy az Önkormányzat képviselő testülete hozzon határozatot az Újszentiváni Általános Iskola újra nyitásáról.

Példa lehet előttünk, hogy a környező, kisebb lakosságú falvak iskolái maximális gyermeklétszámmal dolgoznak, működtethetők, s a szülőknek is igénye van arra, hogy a gyermekeiket helyben oktassák, neveljék, ne kelljen utazni lakóhelyük és az iskola között.

Jó oktatási stratégiával, a feltételek megfelelő megteremtésével hiszem, hogy ez megvalósítható, s fenn is tartható. 2019-20-ban már megkezdtük az igények felmérését, ami kedvező fogadtatású volt, de érdemi előre lépés nem történt.


 A feltételek adottak az iskola nyitásához

 Mára adott a lehetőség. A jogszabályok alapján az Önkormányzat önállóan nem működtethet iskolát, ezért más fenntartóval folytak a tárgyalások. Örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy a Szeged-Csanádi Egyházmegye a kezdeményezés mögé állt, és támogatja a megvalósítást.

A feltételek adottak: van épület, van tornacsarnok, vannak támogatást nyújtó szervezetek.

A régi felszerelések raktárban vannak, kevés beruházással beszerezhetőek az újszerű feladatellátáshoz szükséges modern technikai eszközök is.

Kisebb létszámú osztályokban, korszerű feltételek mellett az oktatás hatékonysága ideális lehetne.

 A lehetőség adott, éljünk vele!

 A fenntartó kérésére az Önkormányzat 2023. szeptember 30-ig várja tanító végzettséggel rendelkező pedagógus kollégák jelentkezését, akik elhivatottak lennének abban, hogy Újszentivánon ismét megindulhasson az oktatás.

 Kedves szülők! Gondolják végig, mekkora előnnyel jár, ha gyermekeik családias környezetben, az egyéni képességeknek megfelelően, térítésmentesen, modern technikai eszközöket használva, jól képzett pedagógusokkal együtt tanulhatnának.

 Várjuk a szülők jelentkezését, akik szívesen beíratnák gyermeküket a 2024/25-ös tanévben újra nyíló Újszentiváni Általános Iskola alsó tagozatára.

Tarjánné Kádár Piroska                                                                                                                         oktatásért felelős tanácsnok

E-mail: polgarmesterihivatal@ujszentivan.hu

Közzétéve: 2023. július 17.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések